Magyarországon általában semmi nem indokolja, hogy tisztított ivóvizet igyunk. A vélt szennyeződéseket eltávolító háztartási berendezések ugyanakkor számos egészségügyi kockázatot hordoznak, és sok esetben rontják a vezetékes víz mikrobiológiai minőségét.
Az otthoni víztisztító berendezések népszerűsége annak ellenére nő, hogy a magyarországi ivóvizek jó minőségűek. Az ivóvíz a leggyakrabban vizsgált élelmiszerünk. A hatóság évente legalább négy alkalommal, településmérettől függően akár több százszor ellenőrzi minőségét, és az eredményt nyilvánosan közzé is teszi.
Magyarországon a víz szennyezői közül a geológiai eredetűek a dominánsak. A magyar vízbázisok jelentős részét érintette a kőzetekből származó arzén; az arzénmentesítő kezelésnek köszönhetően nagyon ritka esetek kivételével ez a probléma azonban már nem áll fenn. A „nyersvíz” és a hálózatra bocsátott víz minősége a vízóráig bezárólag jellemzően kiváló, ezt követően a tulajdonos felelőssége az esetleges kockázatok (például lakáson belüli ólomtartalmú csövekből származó ólomszennyezés) megszüntetése.
Sokan úgy vélik, a csapvíz mikrobiológiai szempontból nem megfelelő. Ez a közműves ivóvízben nagyon ritka. Sőt, maga a víztisztító hordoz mikrobiológiai kockázatokat; gyakran lépnek fel olyan mikrobiológiai problémák, melyek a készülék nem megfelelő üzemeltetéséből adódnak. A víz nem steril közeg, számos mikroszkopikus élőlény fordulhat elő benne, ám ezeknek egészségünk szempontjából nincs jelentősége, ameddig nem teremtünk szaporodásukhoz megfelelő környezetet.
Baktériumok szaporodhatnak el, ha nem kellő rendszerességgel, nem előírás szerint cserélik a szűrőket; vagy ha a felhasználó kezéről szennyeződés jut a szűrőre, amikor azt behelyezi a szűrőházba, vagy tisztítja. A könnyen hozzáférhető elemek megfelelően karbantarthatók, teljeskörűen fertőtleníthetők. A nehezen elérhető, zárt elemeken, belső járatokban azonban könnyen elszaporodnak a mikroorganizmusok (nemcsak víztisztító, hanem párologtató, inhalátor stb. berendezéseken is). A műanyagokat kifejezetten szeretik a baktériumok, a nedves, párás környezetben kórokozó mikroorganizmusok is megtelepedhetnek. Nem feltétlenül okoznak megbetegedést, de a kockázat fennáll.
Magyarországon valamennyi ivóvízzel érintkező anyagot (csövet, szerelvényt) bevizsgál a hatóság forgalomba hozatal előtt. A tesztek az ezekben található kémiai anyagokra, az összetevők kockázataira fókuszálnak, melyek a vízminőséget ronthatják. Ám azt, hogy a vízzel érintkezve milyen biológiai anyagok keletkeznek felületükön, egyelőre nem vizsgálják. Az ivóvíztisztító kisberendezésekben a bakteriális növekedést is nyomon követik. Nagyon összetett készülékekről van szó, melyeknek sok kockázata rendszerint jóval nagyobb, mint a vízhálózatból származó vízé, hangsúlyozza a szakértő.
Egy másik gyakori érv a vezetékes víz klóros íze és szaga. A készülékek többsége aktív szenet tartalmaz, amely ezeket csökkenti. Önmagában azonban ez az előny eltörpül a készülékek használatából fakadó kockázat mellett a szakértő szerint. Ha zavaró a klórszag, az a megoldás, hogy a vizet egy kancsóba kell önteni, majd állni hagyni egy negyedórát, és utána meginni.
A közegészségtudományi szakértő szerint legtöbbször nem indokolt tehát a vízszűrök használata.
A csapvíz környezetvédelmi szempontból is a legjobb választás. A palackozott ásványvizek szükségtelen környezetterhelést okoznak, a legkedveltebb márkák összetétele nem tér el érdemben az ivóvíztől. Olyannyira nem, hogy több ásványvizünket ugyanabból a vízműkútból nyerik, ahonnan a csapvizet magyarországi vizes adatbázisok adatai szerint. Nyomelemek és ásványi anyagok felvételében a szilárd táplálékok dominálnak, ezeket zöldségekből, gyümölcsökből tudja a szervezet legjobban hasznosítani. Vannak elemek, melyek csapvízből is jól felszívódnak, mint például a kalcium és a magnézium, ezek beviteléhez az ivóvíz – és nem csak az ásványvíz – akár húsz százalékkal is hozzájárulhat.